Kaposvár kapta a legvirágosabb települések fődíját
Kaposvár mellett Tihany nyerte idén a Virágos Magyarországért elnevezésű környezetszépítő versenyt, így a somogyi megyeszékhely és a Veszprém megyei község képviselheti Magyarországot az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén.
Idén 285 település nevezett, közülük Kaposvár az ötvenezer lakos feletti, Tihany a kétezer feletti kategóriában is nyert. Az idei verseny kiemelt témája azon éttermek keresése volt, ahol nagy figyelmet szentelnek a gondozott környezetre, a virágosításra. Az "Év legvirágosabb étterme" díjat a székesfehérvári Diófa étteremnek ítélték. A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán elmondta, hogy egyik legfontosabb cél a minőségi turizmus irányába való elmozdulás, ehhez virágos ország, rendezett, vonzó, szép és stílusos települések kellenek.
Kaposvár kapta a legvirágosabb települések fődíját
Szita Károly, Kaposvár polgármestere a díjátadón hangsúlyozta, hogy szeretnék, ha a somogyi megyeszékhely a jövőben még zöldebb, környezetbarátabb, energiahatékonyabb város lenne, és ezért mindent meg is kívánnak tenni. Az Európai Virágos Városok és Falvak Verseny több mint megmérettetés: az európai összetartozás jegyében folytatott kampány a közös európai környezeti, kulturális értékek megóvásáért, az élhetőbb környezet megteremtéséért. A program 12 ország mintegy 25 ezer települése között teremt kapcsolatot és több mint 50 millió embert mozgósít. Az európai versenyen a magyarországi indulók eddig 9 arany-, 25 ezüst- és 10 bronzérmet szereztek, további 10 települést pedig Európa-díjjal jutalmaztak.
/T.D.