Sor kerül az I. Somogyi Borszemlére

Kaposváron rendezik meg az I. Somogyi Borszemlét a megye borainak népszerűsítése érdekében, a rendezvényen tizenhárom pincészet mutatkozik be.

A Somogy Megyei Önkormányzat tájékoztatása szerint a termelők a 2012-2017 közötti évjáratokból mintegy hetven bort, továbbá helyi sajtokat és sonkákat kínálnak az eseményre meghívott kereskedőknek, vendéglátósoknak és a média képviselőinek. A borszemle a megyei önkormányzat, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége szervezésében valósul meg, a cél, hogy növeljék a somogyi borok ismertségét, a helyben termő szőlő minél nagyobb mennyiségben történő helyi feldolgozását, értékesítését.

 

Sor kerül az I. Somogyi Borszemlére

A somogyi borok népszerűsítése érdekében borstratégia készült, borfesztivált és borszemlét rendeznek

 

Ennek érdekében már borstratégiai is készült, valamint idén márciusban a megyei közgyűlés, a NAK helyi szervezete, valamint a Balatonboglári borvidék elnöke közös levélben kérte a somogyi települések polgármestereit, hogy rendezvényeiken kínáljanak somogyi borokat a vendégeknek, ezzel hozzájárulhatnak a somogyi munkahelyek megtartásához, újak létrehozásához. Júniusban sor került az első Somogyi Borfesztiválra, amelyen tizenhat pincészet részvételével rendeztek éttermi borvacsorákat, borversenyt és kóstolókat Kaposváron. A borfesztivállal és a borszemlével hagyományt szeretnének teremteni, a tervek szerint mindkét eseményt jövőre is megrendezik.

 

MTI/T.D.