171 milliárdból fejlődhet három év alatt a város

Kaposvár 171,5 milliárd forintot költhet fejlesztéseire a következő három-három és fél évben - mondta a város polgármestere, Szita Károly.

A polgármester évértékelő és az idei év terveiről tartott beszédében hangsúlyozta, hogy a Németh Istvánról elnevezett programmal a város történetének egyik legnagyobb fejlesztési időszaka kezdődik. Ennek a gazdaságra, az egészségügyre, az oktatásra, a kultúrára, a sportra éppúgy hatása lesz, mint az energiafüggőséget csökkentő és a környezet védelmét szolgáló zöld város tervekre. Többek között kiemelte, hogy új ipari parkot alakítanak ki, a vasutat, a helyi és a helyközi közlekedést érintő közösségi központot hoznak létre, és bővítik a kerékpárút-hálózatot.

 

Szita Károly, Kaposvár polgármestere

Szita Károly polgármester évértékelő beszédet tartott, melyben kiemelte a 2017-es év fejlesztéseit, beruházásait

 

Szita Károly szólt arról, hogy korszerűsítenek bölcsődéket, óvodákat, iskolákat és rendelőket, illetve nemzetközi sportesemények lebonyolítására is alkalmas multifunkciós sportcsarnok és versenyuszoda építése is megkezdődik a városban. A turizmus fejlesztése érdekében több beruházást is terveznek, többek között a kaposszentjakabi bencés apátságnál, a volt magtár, a Nostra területén, hasznosítják a Dorottya-házat, kempinget építenek és rendbe teszik a strand környékét a Deseda-tónál. A politikus hozzátette, hogy két-három elektromos autóbusz vásárlására is sor kerül majd, napelempark építését is tervezik, felújítják a szennyvíztelepet, új biomassza erőmű is épül és folytatják a közvilágítást korszerűsítését.

 

/T.D.