Autóbusz-telephely létesül Kaposváron

Több mint négy milliárd forintból létesül telephely a helyi járatú buszoknak, a munkálatok várhatóan ősszel kezdődnek meg.

A Cseri úti területet korábban egy hulladékgazdálkodási vállalat használta, a mostani telephely alkalmas lesz a tavaly üzembe helyezett sűrítettgáz-üzemű autóbuszok tankolására, szervizelésére, műszaki vizsgáztatására, de a telephely szolgáltatásait külső megrendelők is igényelhetik majd. A 4,2 milliárd forintos költségvetés részben uniós, részben állami forrásból áll. Félmilliárd forintot elektromos autóbuszok beszerzésére költenek, e járművek ott közlekednek majd, ahol a meglévő buszok nem tudnak vagy csak nehezen.

 

\"Kapos

Kapos Holding Zrt.

 

Gombos Attila, a városi vagyonkezelő Kapos Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a város eddig külső cégekkel végeztette el járművei karbantartását, a fejlesztésnek köszönhetően évente több tízmillió forintot takaríthatnak meg. A beruházásnak köszönhetően elindul a Modern városok program, amelyre 75 milliárdot költenek a következő években. Szita Károly, a város polgármestere szerint ez az évszázad fejlesztési programja Kaposváron, célja, hogy a város még élhetőbb legyen, és mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni akar.

 

 

/T.D.