95 százalékban elindult a Modern Városok beruházásai Kaposváron
Szita Károly polgármester közölte: Kaposváron a 95 százaléka elindult a Modern városok program, továbbá a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program beruházásainak.
Kaposváron a két forrásból megvalósuló beruházások projektjét a város néhai polgármesteréről Németh István-programnak nevezték el, amelyre 2020-ig több mint 180 milliárd forintot költenek. A munka felénél tartanak: a nettó 4 milliárd forintból megépülő sportcsarnokot talán még ebben az évben, a 4,5 milliárdból készülő versenyuszodát jövő tavasszal adják át. Rekonstrukció és bővítés alatt áll a távhőhálózat, számos intézmény, óvoda, bölcsőde újult, illetve újul meg, épül a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő gyorsforgalmi út, és megkezdődött az ország első úgynevezett intermodális csomópontjának kialakítása - mondta.
Rekonstrukció és bővítés alatt áll a távhőhálózat, számos intézmény, óvoda, bölcsőde újult meg
Hozzátette, az utóbbi mintegy 17 milliárd forintba kerül, ezáltal lehetővé válik, hogy egy helyre kerüljön a helyi és a távolsági autóbuszok állomása, közös peronjuk legyen a vasútállomással, valamint gyalogos- és kerékpáros forgalomra is alkalmas híd, járdák, körforgalmak épülhessenek.
MTI/T.D.