Megkezdődtek az óvodák felújítási munkálatai
Szita Károly polgármester közölte, hogy 630 millió forintot költ óvodái korszerűsítésére egy éven belül Kaposvár, a kivitelezési munkálatok már megkezdődtek.
A város összes, azaz 19 óvodáját érinti a modernizáció vagy eszközbeszerzés, amely mintegy kétezer gyermeknek biztosít jobb körülményeket. A beruházások Kaposvár egykori polgármesteréről, Németh Istvánról elnevezett 171 milliárd forint költségvetésű, 2020-ig tartó fejlesztési program részeként valósulnak meg.
630 millió forintból újul meg Kaposvár összes óvodája
A munkálatok keretében nyílászárókat cserélnek, külső mosdókat építenek, vizesblokkokat, tetőt újítanak fel és akadálymentesítenek is. A somogyi megyeszékhelyen az óvodák mellett bölcsődék is megújulnak, továbbá orvosi rendelőket is építenek, felújítanak, előbbire 111 millió forintot, utóbbira 561 millió forintot szánnak.
/T.D.