Fellélegezhetnek a Somogy megyei pecások - maradnak a balatoni horgászjegy árak

2021-ben nem fogják megemelni a balatoni horgászjegyek árait, jelentette be a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. ágazatvezetője, Nagy Gábor Siófokon. A jövő évi horgászrend változásról az elkövetkező hetekben számolnak be. 

A jegyárak maradnak a 2020-ban meghatározottak, Nagy Gábor ennek elsődleges okaként azt jelölte meg, hogy kevés horgászjegy fogyott idén. A területi engedélyek ára sem emelkedik. Nagyjából fele annyi háromnapos engedélyt adtak el, mint az előző években bármikor, ezért indokolatlan lenne az emelés.  

 

Horgászás

Horgászás 

 

Az éves bérletek kiváltásánál nem volt számottevő visszaesés, azokat még a járvány előtt sikerült kiváltania a horgászoknak, de a napijegyek és egyéb engedélyek eladási adatai mind csökkenést mutatnak. A jövőre nézve befolyásoló tényező lehet az ágazati szakember szerint, hogy 2021-ben hogy sikerül a haltelepítés. Ha az előírt mennyiségeken túl is sikerül halakat a tóba engedni, akkor valószínűleg a pecások is nagyobb kedvvel váltanak ki horgászengedélyt.  

Az előírt mennyiség pontyból például háromszáz tonna, ezt 2020-ban sikerült túlteljesíteni 337 tonna vízbe engedett hallal. Süllőből három tonnányit engedtek a Balatonba. Ez a szám jövőre nőhet, ugyanis az új halgazdálkodási rend szerint sokkal könnyebb lesz e halfajt beszerezni. Sőt, mivel 2021-ben a mórichegyi és a fonyódi tógazdaság is a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-hez kerül, ők nevelhetik ki a balatoni süllők következő nemzedékét.

2021-ben várható a balatoni horgászrend változása is, erről bővebben a jövő év első felében tájékoztatják majd a horgászokat.  

 

 

M. A. 

Forrás: mti