Kiválasztották Kaposváron az Év munkáltatóját

Immár ötödik alkalommal választották ki Kaposvár legjobb munkáltatóját, 2020-ban ezt az elismerést a SEFAG Zrt. kapta meg. Az “Év Munkáltatója” címet Szita Károly, Kaposvár Megyei Jogú Város polgármestere adta át Fehér István vezérigazgatónak. 

A polgármester elmondta, hogy a SEFAG Kft. egy stabil munkáltató, maximálisan a munkavállalók mögé áll és segíti mind az ötszázukat. Emellett az elmúlt években számos, meghatározó fejlesztést hajtott végre. Ott van mondjuk a Zselici Csillagpark projektje és a parkerdők, túraútvonalak fejlesztése. AA díjazásra ösztönözte a bizottságot az is, hogy a vállalat a klímavédelem területén is kiemelkedő tevékenységet folytat.

A díjat Kaposvár Város alapította, az esélyeseket a Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara javaslatára a Szakszervezeti Szövetség bevonásával választják ki, majd döntenek a győztesről.  

 

Erdőgazdálkodással is foglalkozik a cég

Erdőgazdálkodással is foglalkozik a cég

 

Alapvetően az dönt, hogy a munkáltatók mennyit tesznek a helyi gazdasági fejlődésért, hogyan bánnak munkavállalóikkal és milyen környezetet teremtenek a cégükön belül, mennyire tervezhet a munkavállaló egy kecsegtető jövőképpel.

Az erdőgazdálkodással foglalkozó SEFAG Zrt.-nél 500 ember dolgozik, illetve közvetve több mint 2000 embernek ad munkát. 2020 győztes cége ötszáz éve az ország egyik legjelentősebb gazdálkodója. Vadgazdálkodással, fakitermeléssel, az erdők gondozásával foglalkozik.

 

M. A.

Forrás: sefag.hu